Pásztortarhonya
2018. november 04. írta: Palotás Tímea

Pásztortarhonya

A laktató magyaros egytálétel

A pásztortarhonya egy igazán laktató magyaros fogás, amit készíthetünk akár bográcsban is. Ha mindent felszeleteltünk, daraboltunk, akkor nagyon gyorsan el is készül, hiszen a megfelelő sorrendben csak beledobálunk mindent. Kis savanyúsággal, fehér kenyérrel az igazi. Napokig elvan a hűtőben, így nyugodtan készíthetünk nagyobb mennyiséget is.

 pasztortarhonya.JPG

Hozzávalók: (4 személyre)

10 dkg kolozsvári szalonna

15 dkg kolbász

20 dkg tarhonya

20 dkg burgonya

1 nagy fej vöröshagyma

1 db paradicsom

1 db Tv paprika

2 gerezd fokhagyma

1 ek. fűszerpaprika

só, bors

kb. 5 l víz

Elkészítés: (kb 40 perc)

Vegyünk elő egy nagy serpenyőt. A szalonnát felkockázzuk és alacsony lángon kezdjük el kiolvasztani a zsírját. Adjuk hozzá a felszeletelt kolbászt, ennek szintén olvasszuk ki a zsírját.

Ha szépen kiolvadt a zsír, adjuk hozzá a tarhonyát, amit kicsit barnára pirítsunk meg.

Ha szép színt kapott a tarhonyánk, akkor adjuk hozzá a kockára vágott vöröshagymát.

Ha a hagymánk üvegesre párolódott, jöhet a kockára vágott paradicsom és paprika is. Az egészet öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje (kb fél liter). Szórjuk meg fűszerpaprikával, sózzuk, borsozzuk, dobáljuk bele a kockára vágott burgonyát, fedjük le, és alacsony lángon főzzük addig, amíg magába nem szívja az összes nedvességet. Akkor jó, ha szépen megduzzad a tarhonya, és megpuhul a burgonya. Ha elfőtte az összes levet, de a burgonya még kemény, akkor  pótoljuk a vizet. 

Kb 25-30 perc alatt elkészül.

 

Tipp: ha valaki a csípős ízek kedvelője, nyugodtan használhat chilit vagy erős paprikát.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsengezsalya.blog.hu/api/trackback/id/tr3014351965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása