Thai rákleves
2018. október 16. írta: Palotás Tímea

Thai rákleves

Ízekben gazdag, pikáns melegítő

Azt hiszem nem túlzok ha azt mondom, ez a kedvenc levesem. Bármikor bármilyen mennyiségben el tudom pusztítani. Tudom sok hozzávaló kell hozzá és sokakban felmerül a kérdés, hogy hol lehet ezeket beszerezni. Megnyugtatok mindenkit, hogy már bármelyik hipermarketben. 

Ez az a leves, ami eddig mindig sikert aratott bárkinek készítettem. Ha valaki nem szereti a rákot, készítheti csirkemellel, azzal is ízgazdag lesz az ételünk. Egy biztos, aki a keleti ízeket szereti, annál garantált a siker!

thai_rakleves.jpg

 

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma (vagy salotta hagyma)

1 db paradicsom

1 liter alaplé (megmaradt húsleves)

200 ml kókusztej

3 dkg friss gyömbér

4 tk currypaszta

4 ek halszósz

8-10 db garnéla

3 dkg rizstészta

1 gerezd fokhagyma

ízlés szerint só

1 db lime leve

ízlés szerint bors

ízlés szerint chili

ízlés szerint koriander

Elkészítés (kb 30 perc)

Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük. A paradicsomot cikkekre vágjuk, eltávolítjuk a magot, és egy éles késsel a paradicsom bőrét is, majd szintén apró kockákra vágjuk. Adjuk hozzá a hagymához.

Pár perc múlva öntsük fel az előzőleg felmelegített alaplével, adjuk hozzá a kókusztejet, gyömbért, halszószt, curry pasztát, fűszereket, és a rizstésztát, majd kb 5 perc múlva a kiolvasztott vagy friss rákokat. Forraljuk össze.

A ráknak nem kell sok idő, kb 3 perc múlva kész is a levesünk. Adjuk hozzá a lime levét és friss korianderrel tálalhatjuk is.

thai_rakleves_1.JPG

Az arányok iránymutatóak, kóstoljuk folyamatosan, hogy a nekünk megfelelő ízvilágot érjük el.  Végeredményben egy pikáns, intenzív, ízekkel teli, különleges levest kapunk.

 Ha tetszett a recept, kövesd a Zsengezsályát az Instagramon vagy Facebookon, hogy ne maradj le a következő finomságról :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsengezsalya.blog.hu/api/trackback/id/tr2114304941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.