Sült paprika krémleves
2018. szeptember 20. írta: Palotás Tímea

Sült paprika krémleves

Öszindító krémleves

Ez a sült paprika krémleves az egyik kedvenc levesem. Azáltal, hogy a paprikát megsütjük, kap egy édes, füstös ízt, ami igazán pikánssá teszi. Gyorsan elkészíthető, így kezdőknek is szívből ajánlom, nehéz elrontani :)

paprika_kremleves.JPG

Hozzávalók 2 személyre: 

500 gramm kápia paprika

0,5 l zöldség alaplé vagy megmaradt húsleves

1 kis fej vörös vagy salott hagyma

2 dl főzőtejszín

2 gerezd fokhagyma

só, bors, kevés olaj

A sütőt melegítsük elő 220 fokra. A paprikákat kicsumázzuk, kimagozzuk és egy tepsire sorakoztatjuk őket. Dobjunk mellé két gerezd fokhagymát. Nem kell megpucolni, ha megsült, szépen ki lehet nyomni majd a krémes fokhagymát. Kevés olajjal locsoljuk meg és toljuk a sütőbe kkb 30 percre. Akkor jó, ha szépen megfeketedik a paprika bőre.(2.kép)

Ha megsült, még forrón takarjuk le egy alufóliával kb 10 percre, hogy a bőre felpuhuljon. 

Szedjük le a bőrét, és vágjuk fel nagyobb darabokra.

sult_paprika_kremleves.JPG

Kevés olajon pároljuk meg a kockára vágott hagymát. Adjuk hozzá a sült paprikát, fokhagymát és öntsük fel annyi alaplével, ami ellepi. Ez kb liter. Ha felforrt, turmixoljuk össze, sózzuk, borsozzuk. Hígítsuk tejszínnel igény szerinti állagig. Kb 1,5-2 dl tejszín szerintem bőven elegendő.

Tálaláshoz én házi töltött tésztát választottam, de kínálhatjuk ropogós kenyér kockákkal, pirított magvakkal, márvány vagy kecskesajttal illetve önmagában egy szelet pirítóssal is isteni.

Elkészítési idő: Kb 40 perc

A bejegyzés trackback címe:

https://zsengezsalya.blog.hu/api/trackback/id/tr414243581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.