Cukor - és lisztmentes csokitorta
2018. augusztus 01. írta: Palotás Tímea

Cukor - és lisztmentes csokitorta

Egy mindenmentes finomság, amit cukorbetegek, diétázók, gluténérzékenyek is nyugodt szívvel élvezhetnek. Amit most mutatok ez egy alaptészta, fagyival, gyümölccsel, magvakkal turbózhatjuk, de a fűszerekkel is nyugodt szívvel játszhatunk! Nagyon jól áll neki a chili, a menta vagy a gyömbér. Én most gyümölcsszószt készítettem mellé, igazán alakbarát nasi, érdemes időről időre elővenni, hiszen csak a fantáziánkon múlik, hogyan variáljuk.

cukormentes_csokitorta.jpg

Hozzávalók e 24 cm-es tortaformára:

(Készíthetjük 18 cm-es formába is nyugodtan, akkor magasabb lesz)

200 gramm étcsokoládé

200 gramm vaj

4 db tojás

15 dkg xilit

kevés só

A gyümölcsszószhoz: (opcionális)

150 gramm erdei gyümölcs válogatás (fagyasztott)

1 ek xilit

0,5 dl vörösbor

1 tk keményítő

1 dl víz

A sütőt melegítsük elő 180 C-ra. A csokit a vajjal vízgőz felett megolvasztjuk, majd átöntjük egy másik tálba és néhány perc alatt kihűtjük.

Gépi habverő segítségével adjuk hozzá a xilitet (vagy más édesítőt), a csipet sót és egyesével a tojásokat.

Öntsük egy sütőpapírral bélelt tortaformába, kicsit ütögessük meg,hogy a levegő távozzon és toljuk a sütőbe 20-25 percre. Mikor kivesszük, picit lágy lesz a tészta, de ne ijedjünk meg, másnapra szépen megszilárdul.

Amíg sül a tésztánk, én jlen esetben egy gyümölcs szószt készítettem. Ehhez a gyümölcsöt az édesítővel feltesszük főni, felöntjük a borral, megvárjuk míg elpárolog, majd hozzáadjuk a vízzel elkevert keményítőt és néhány perc alatt besűrűsítjük.

Érdemes a tortát előző este elkészíteni, hogy szépen összeálljon. Ha kibírjuk másnapig.. :)

Elkészítési idő: kb 40 perc

cukormentes_csokitorta1.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsengezsalya.blog.hu/api/trackback/id/tr6114144801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.