Harcsapaprikás túrós csuszával
2018. július 25. írta: Palotás Tímea

Harcsapaprikás túrós csuszával

Hal hétköznapokra

 

a harcsapaprikás elkészítése nagyon egyszerű, még kezdő háziasszonyok is nyugodt szívvel nekiállhatnak, hiszen az egyik leggyorsabban elkészíthető magyar klasszikus ételünk. A legtöbb családban sajnos csak ünnepekkor kerül elő a hal, pedig ma már nagyon egyszerű beszerezni, és már az árban sem elérhetetlen egy-egy halfajta. A harcsapaprikás alap körete a túrós csusza, ami elsőre furának tűnhet a többi pörköltnél megszokott galuska, tészta, krumpli után, de mégis annyira jó páros együtt, hogy eszembe se jutna mással enni.

harcsapaprikas1.JPG

Hozzávalók kb 4 személyre:

  • 1 kg harcsafilé
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 paradicsom
  • 1 tv-paprika
  • bors
  •  2 tk pirospaprika
  • 1 ek liszt + a hal előkészítséhez
  • 1,5 dl tejföl
  • 5 dkg füstölt szalonna

A csuszához:

  • 25 dkg túró
  • 25 dkg csusza tészta
  • 2 kanál tejföl

 

Elkészítés:

A szalonna zsírját olvasszuk ki egy közepesen forró serpenyőben. A kész pörcöket szedjük ki, tegyük félre tálalásig.

A halat vágjuk fel nagyobb darabokra, sózzuk meg, és kicsit forgassuk meg lisztben, a visszamaradt zsiradékon nagy lángon pirítsuk le, majd szedjük ki.

Készítsük el a pörköltalapot. A serpenyőbe dobjuk bele az apró kockákra vágott vöröshagymát és dinszteljük meg. Tegyük bele a kockára vágott paprikát és paradicsomot majd a tűzről félrehúzva szórjuk meg pirospaprikával. Keverjük el, és csak utána tegyük vissza a tűzre, különben megkeseredik a paprika.

Ha a pörkölt alapunk elkészült, jöhet bele a harcsa, öntsük fel kis vízzel, és pároljuk még kb 10 percig.

harcsapaprikas.JPG

Addig a lisztet keverjük el a tejföllel. A szaftból adjunk hozzá valamennyit, keverjük el (hőkiegyenlítés) és így adjuk hozzá a pörkölthöz. 

Közben a csusza tésztát főzzük ki és keverjük el a túróval illetve kb 2 kanál tejföllel.

Együtt tálaljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsengezsalya.blog.hu/api/trackback/id/tr614115525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.