Málna tart
2018. június 25. írta: Palotás Tímea

Málna tart

Mutatós torta különleges napokra

Az egyre népszerűbb sütemény, melynek 1000 variációja lehet. Én most egy málnás ribizliset választottam. Készíthető bármilyen alakúra, bármilyen gyümölccsel és díszítéssel, a végeredménynek csak a fantáziánk szab határt. 

malna_torta_1.JPG

Hozzávalók egy 24 cm-es formához:

A tésztához:

20 dkg vaj

5 dkg porcukor

25 dkg liszt

1 tojás

10 dkg darált mandula

1 tk mandulakivonat vagy aroma

A krémhez:

25 dkg mascarpone

5 dkg porcukor

2 dl habtejszín

1/2 citrom leve

1 tk vanília kivonat vagy aroma

málna, ribizli

Elkészítés

A szobahőmérsékletű vajat a porcukorral kihabosítjuk gépi habverővel, majd adjuk hozzá a tojást és a mandulakivonatot. A lisztet és a darált mandulát szitáljuk át, adjuk hozzá a vajas masszánkhoz és egy fakanál segítségével dolgozzuk össze úgy, hogy szép egynemű tésztát kapjunk.

Osszuk két felé, csomagoljuk be, és tegyük a hűtőbe 30 percre.

A hűtőből kivéve 2 sütőpapír között nyújtsuk ki kb. 25 cm átmérőre, vagy amekkora formánk van. Tegyük rá a kapcsos tortaforma "gyűrűjét", és vágjuk körbe. A felesleges tésztát szedjük le.

A másik tésztánkkal is csináljuk meg. Ami megmaradt azt sem kell kidobni, remekül fagyasztható, és később készíthetünk belőle kis kosárkát, vagy pitét. A tésztagyűrűket 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt süssük készre és tegyük félre hűlni.

malna_torta.jpgAmíg hűl a tésztánk, készítsük el a krémet. A mascarponét a porcukorral a vanília kivonattal és a citrom levével kikeverjük. A tejszínt habbá verjük és hozzáadjuk a mascarponéhoz. A krémet tegyük habzsákba.

Vegyünk elő egy tányért, vagy tortatartó állványt. Tegyünk a tortánk alá néhány cseppet a krémből, hogy ne csúszkáljon majd.malna_torta_3.jpg

A habzsák segítségével kis halmokat nyomunk az alsó lapra, majd megszórjuk gyümölccsel. Óvatosan tegyük rá a második lapot, de ne nyomjuk rá! Azt is nyomjuk körbe a krémmel, és tegyük hűtőbe 2 órára. Tálalás előtt díszítsük ehető virággal, menta levelekkel.

malna_torta_2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://zsengezsalya.blog.hu/api/trackback/id/tr4314068929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása